A 6. Drops:Podcast vendége Bakos Gergő aka The Scout, aki anno sisak nélkül, egy Simpsonnal érkezett meg a szakma kellős közepébe, ahol talált egy olyan piaci rést, amibe “belenőtt, mint a dudva”.
Bár az első éveiben Dobos Tamás mellett fotóasszisztenskedett és eredetileg operatőrnek akart állni, hamar scout helyzetekben találta magát és rájött, hogy nagyon hasznos, ha rendszerezi is ezeket a helyszínfotókat. Így lett az archívumában mára kb. 30 ezer helyszín.
Elmesélte, hogy reklámmal kezdte, mert „ott voltak ismerősök” / sosem értette, miért csinálunk úgy, mintha ebbe a melóba bele kellene halni / miért fontos a helyszínek titkosítása / hogy működik a location-ös szakma külföldön / milyen apró dolgokon múlik, hogy az országba jön-e egy nagy költségvetésű produkció / hogy btw mit gondol a magyar néplélekről / megoldható-e, hogy a 200 éves helyszín ne legyen lepukkant, de ne legyen felújított sem / és a “kellene egy helyszín” címen futó memoárjairól.
Ha azt akarod, hogy az ágyadban elszunyókáljon egy berendező, hívd Gergőt!
Házigazda:
Szabó Simon – színész, rendező
Beszélgetőtársaik:
Kozma Liza – producer
Dreissiger Laci – producer
Blik Dániel – kreatív producer